Telefonszám: +36/30-169-0073

Könyvek, szakirodalmak

Dr. Máté Gábor – Szétszórt elmék, a figyelemhiány-zavar új gyógymódja

Open Books 2021

A magyar származású kanadai orvos szakterülete a függőségek kutatása és kezelése. Saját maga is figyelemhiány-zavarral diagnosztizált. A könyv előszavában leszögezésre kerül, hogy a szerző nem tekinti betegségnek a figyelemhiány-zavart. Meglátása szerint az okok között keresendő az adott személy első, meghatározó éveiben túlzott mennyiségű stressz, mely megzavart agyi fejlődésben és pszichológiai fejlődés hiányosságaiban mutatkozik meg. Kihangsúlyozza, hogy ezért a stresszért senki nem hibáztatható. Ezen logika mentén kapunk részletes betekintést a figyelemhiány-zavar természetébe, gyökereibe, összefüggésekbe, valamint a változtatás lehetőségeibe emberei történeteken, példákon keresztül.

Dr. Gyarmathy Éva – Tehetségfejlesztés

Tea Kiadó Kft. 2021

Amikor egy tehetséges kisgyerek fejlődését a környezet akadályozza, akkor egyrészt értékeket pusztít, másrészt iszonyú szenvedéseket okoz.” Erős mondatnak tűnhet a szerző részéről, akinek fő területe az atipikus fejlődés, ami gyakran jár együtt tehetséggel is. Hogyan ne okozzunk szenvedést és pusztítást? Nyolc fejezeten keresztül kapunk ehhez elméleti és gyakorlati támpontokat: mi is a tehetség, a belső hajtóerő, a tehetség észlelésének lehetőségei és még sok minden más. Könnyen érthető, érdekfeszítő, elgondolkodtató és szemléletformáló kiadvány mindenki számára ajánlott.

Virágh Hajnalka – „Görényből” gyerek

Ultima Kiadó Kft. 2021

A könyv alcíme „hogyan szeressük és támogassuk figyelemzavaros hiperaktív gyerekünket. A cím teljes mértékben megfelel a tartalomnak, olyan kiadványt tarthat a kezében az olvasó, ami segítségével a hétköznapokhoz kaphat sok-sok gyakorlati támpontot. A tanácsokat egy szülő-szakember gyűjtötte egybe, érthető szakirodalmi háttérrel alátámasztva. Jól átlátható fejezetekkel felépített gyakorlatias kézikönyv szülők és szakemberek számára.

Dr. Peg Dawson, Dr. Richard Guare – Okos, de szétszórt, A végrehajtó funkciók fejlesztése

Kulcslyuk kiadó 2024

Hogyan lehet a mindennap gyakorlatokat megváltoztatni a 4- 13 éves gyermekek esetében? Hogyan lehet kifejleszteni azokat végrehajtó funkciókat, mellyel elvégzik feladataikat, megfelelő irányba haladnak? A választ a végrehajtó funkciók működésének bemutatásával, gyakorlati példákon keresztül adja meg a könyv. Fókuszba kerülnek a gyermek erősségeinek és gyengeségeinek feltérképezési módja, amivel a beavatkozási célok kijelölhetők segítve a gyermek fejlődését. Gyakorlati válaszokat kaphatunk a környezet megváltoztatására, a napi szokások gyermek életkorához igazítására. Szülők és szakemberek számára is ajánlott.

Cathy Laver-Bradbury, Margaret Thompson, Anne Weeks, David Daley, Edmund J. S. Sonuga-Barke – ADHD Lehet könnyebb! Hatlépéses nevelési program ADHD-val küzdő gyermekek szülei számára, Önsegítő kézikönyv

Oriold és Társai 2021

A rövid, lényegretörő elméleti áttekintést követően a program ismertetésére kerül sor. Támpontokat kapunk arra, hogy a nevelés hogyan igazítható a gyermekhez, mi befolyásolja a nevelést, mit tehetünk, ha magunk is ADHD-val küzdünk. A hat lépés során különböző célok kerülnek előtérbe: a gyermek ADHD-val kapcsolatos viselkedés megértése, stratégiák a gyermek támogatásához, a gyermek figyelmének és koncentrációs készségének támogatása játékokkal, a gyermek kommunikációjának fejlesztése, a gyermek kezelése, ha nincsenek otthon, valamint az eljövendő idők. A szülők számára íródott könyv a szakemberek számára szintén hasznos, a benne található ötletekkel a szülői kompetenciák jól támogathatók.

Szigeti Zsófia – Társas-kommunikációs készséget fejlesztő csoportos foglalkozások óvodás gyerekek számára

Neteducatio Kft 2023

A módszertani kiadvány segítséget nyújt az ADHD és az autizmus esetén tapasztalható viselkedések hátterének megértéséhez, valamint bevált, kutatásokon alapuló módszertani elemeket a csoportfoglalkozások vezetéséhez. A játékok és módszerek bemutatása segíti minden gyermek beilleszkedését, fejlődését. A könyv módszertani részében támpontokat kapunk a csoportfoglalkozások szervezéséhez, felhasználási lehetőségeihez. A feladatgyűjteményben képességterületekre lebontva kapunk 143 játékos fejlesztő feladatötletet. Elsősorban óvodában dolgozó szakembereknek ajánlott.

Kelli Miller – ADHD-vel boldogan, Munkafüzet gyerekeknek

Alexandra Kiadója 2024

A 60 vidám feladat célja, hogy a gyerekek jól viselkedjenek, koncentráltak és sikeresek legyenek. A szerző a feladatok összeállításakor az erősségalapú megközelítést alkalmazta. Célja, hogy a gyerekek megértsék, hogy az ADHD nem hiányosság, emellett olyan eszközöket kapjanak a kezükbe, amivel előnyt kovácsolhatnak. A feladatok változatosak, minimális eszközigénnyel. Egyéni és csoportos helyzetben is jól használható, az egyéb terápiás kezelések kiegészítő eszköze. A feladatok nagyobb általános iskolásokkal, ügyesebb alsósokkal lehet érdekes.

J. Russel Ramsay, PhD – Felnőttkori ADHD és szorongás gyakorlókönyv

Jaffa Kiadó 2025

A könyv a következőkhöz ad támopontot, ahogy az alcímében is szerepel, hogy „használd a kognitív viselkedésterápia eszközeit, hogy kezeld a stresszt, megtartsd a fókuszt, és visszanyerd a kontrollt az életed fölött”. A könyv elején rövid áttekintést kapunk az ADHD és a szorongás összekapcsolódásáról személyes példákon keresztül, az önszabályozás fontosságáról. A fejezetekben reflexiók és az ADHD-val kapcsolatos tapasztalatokra vonatkozó gyakorlatok található. Az egyértelmű javaslatok és keretek mellett alkalmazható tanácsok is találhatók a könyvben. A fejezetek egy-egy téma köré épülnek, pl. túlterheltség csökkentése, időgazdálkodással, a stresszes kapcsolatokkal megbirkózás, stressz kezelése az erősségek és az öngondoskodás segítségével stb.

Kari Dunn Buron, Mitzi Curtis – A csodálatos 5-pontos skála

Geobook Hungary Kiadó 2016

A gyakorlati kézikönyv jól használható a társas viselkedés és az önkontroll összefüggéseinek tudatosításában. A kiadvány elsősorban az autizmus spektrumzavarral és hasonló kihívásokkal küzdő diákok megsegítése hívta életre, de hasznos lehet ADHD-s gyermekek esetében is. A könyv sok-sok gyakorlati példán keresztül mutatja be az 5-pontos skála lehetőségeinek használatát gyerekek, serdülők és felnőttek számára. A kevésbé, vagy egyáltalán nem beszélő személyekhez szintén kapunk gyakorlati megvalósítási lehetőségeket. A segítő szakemberek számára feltétlenül ajánlott.

Carol Gray – Rajzbeszélgetések

Geobook Hungary Kiadó 2015

A vékony füzetecskében gyakorlati támpontokat kapunk a rajzbeszélgetés módszeréhez. A rövid elméleti áttekintő követően a szükséges eszközök előnyei, hátrányai kerülnek terítékre, majd a szótár összeállítására, az érzelmek és színek társítására kapunk ötleteket. „Autizmussal élők és más hasonló, kommunikációjukban akadályozott gyermekek, fiatalok, felnőttek tanításához és a velük való hatékony társalgáshoz” ajánlott.